Animal Welfare

A fájdalom és az állatvédelem kapcsolata

Molnár Mariann – Eurogroup for Animal Welfare

1054 Budapest, Királyi Pál utca 20, III/9. – E-mail: mariannmolnar@axelero.hu

A fájdalom, mint sok más egyéb tényező, rendívül fontos szerepet játszik az állatok életében. Általános esetben a fájdalom nem fontosabb más jólléti indikátoroknál, ennek ellenére semmi esetre sem elhanyagolható terület. Azok a témakörök, melyek állatvédelmi szempontból jelentőséggel bírnak a következők: a fájdalom, illetve fájdalomérzet intenzitása, időtartama, és kiváltó okai. Hogy miért is fontos a fájdalom, azt az állatok tudatának vizsgálata és az ebből levont következtetések feltárása útján kívánom röviden ismertetni.

Az elmúlt évszázadok tudományos kutatásai kiterjedtek az állatok tudatának vizsgálatára. S míg Descartes az 1600-as évek elején még tagadta az állatok tudatának létezését, nem tellett sok időbe, s a felvilágosodás korának filozófusai, természettudósai már vitatták állításait és tézisei megdöntésére tudományosan helytálló bizonyítékokat sorakoztattak fel. Ezek között a kutatók között volt David Hume, Jeremy Bentham és Charles Darwin is! Mindannyian azért küzdöttek, hogy az akkori természettudományt alapjaiban megrengessék, az állatokkal való bánásmódot pedig forradalmasítsák. De vajon sikerre vitték-e? Nagy kérdés, hisz mind a mai napig az állattartás gyakorlata - még sokszor a társállatoké is, nem beszélve a gazdasági, kísérleti és más módon hasznosított állatokról – szinte kizárni látszik a tudatos lét figyelembevételét. Gondoljunk csak a sertések kutricás, a tojó tyúkok ketreces tartási körülményeire. Környezetük tökéletesen kizárja az intelligencia bármilyen szükségét, hisz összességében csak két pozitív ingert kapnak: a takarmány és víz jelenlétét. Szinte minden más inger, amely ezeket az állatokat éri negatív. Van itt bőven a kényelmetlenségből (beton, illetve rácspadlózat), férőhelyprobléma (egyenes állások, magas állománysűrűség), fájdalom (sérülés, megbetegedés, különböző beavatkozások mint farok és csőrkurtítás, foglecsípés), félelem (szociális agresszió, helytelen bánásmód), a természetes viselkedés lehetőségének hiánya (dagonya, fészekrakás, porfürdő, tollászkodás) és még lehetne sorolni a példákat. Ha a fenti felsorolást áttekintjük, bizton állítható, hogy az állatokat tökéletesen automatikus lényekként tartják, semmibe véve természetes mentális és fizikális igényeiket.

Az állatjóllét, definíció szerint, az egyedek alkalmazkodásának mértékét fejezi ki (Broom 1999). Lényegét tekintve ez azt jelenti, hogy amennyiben egy adott állat nem tud alkalmazkodni környezetéhez, mert e kézségét felülmúlja az állatot érő ingerek (vagy akár egy adott inger) intenzitása, időtartalma, vagy mert nem tud konstruktív módon hozzájárulni saját jóllétének biztosításához, akkor először egy stressz reakció alakul ki, majd az állat szenvedni fog (Webster 1994). Tudattal rendelkező lényekről szólva (definíció szerint „érző lények”), természetesen ennek az állapotnak kialakulását az állatok nem kívánják „megvárni”, hanem a haszonelvűség alapján, motivációs prioritások útján, tudatosan döntenek és cselekednek – amennyiben módjukban áll – hogy elkerüljék a stressz állapotot és a szenvedést. Ebben a folyamatban akadályozza meg például a gazdasági haszonállatokat a jelenlegi, rendkívüli mértékben elterjedt és „állatvédelmi” jogszabályokkal bebetonozott intenzív tartásmód. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a jogszabályok nem fontosak: sokat tehetnek egy ügyért, illetve sokat is árthatnak annak, de ahogy Jeremy Bentham írta „Az állatoknak nem az a fontos, hogy miként gondolkodunk felőlük, hanem az, hogyan bánunk velük” (Webster 1994). Tehát kijelenthető, az jár el felelősségteljesen aki megismeri szükségleteiket és következetesen eleget tesz azoknak. De akkor felmerül a kérdés, milyen messze mehetünk el a fájdalom okozásában? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megfelelő módon meg lehessen válaszolni, először is meg kell vizsgálnunk, hogy mi is a fájdalom és mi értelme van.

A fájdalom definíció szerint „kellemetlen érzékelési és emocionális élmény, melyet ártalmas ingerek fejtenek ki mechanikus, vegyi vagy hő általi kárnak, stressz hatásnak kitett szövetek idegvégződéseinél. Az ilyen [veszélyt jelző] üzenetek idegpályák útján jutnak el a központi idegrendszerig, ahol az ingerek természetük és intenzitásuk alapján prioritási sorrendbe kerülnek, s ezután hatnak a tudatos elmére.” (Webster 1994). Állatvédelmi szempontból a fenti idézet 3 fontos területét kell kiemelni: (1) A fájdalom nemcsak egy érzés, hanem emocionális élmény is, melynek következtében nem mindig egyértelmű az állatot érő káros inger forrása (pl. fizikai, vagy pszichés eredetű fájdalom, hiperszenzitivitás) illetve az egyén mérhető reakciója közötti összefüggés (pl. figyelemelterelő/figyelem felkeltő viselkedés). Pontos meghatározásukra tehát komplex fiziológiai és viselkedéstani mutatók lehetnek irányadóak. (2) Az ingerek között prioritási sorrend alakul ki, vagyis az automatikus reakciók igen fontosak az állatok pillanatnyi jóllétének értelmezése során, de még fontosabb annak vizsgálata, hogy az állatok hosszú távon miként értékelik saját körülményeiket. (3) Végezetül, a fájdalomérzet tudatos szakaszának célja van. Alapvetően az állatok túlélését segíti elő az a kézség, hogy az egyén képes differenciálni külső és belső hatásokat (káros – nem káros), elkerülni a káros ingereket (pl. támadás idején menekülés), eldönteni, hogy meddig tolerálható a fájdalom és/vagy a kár egy-egy adott helyzetben, végezetül elősegíteni az állat regenerálódási kézségét (pl. visszahúzódás) (McFarland 1993).

Mivel a gerinces emlősök, sőt ma már a halak, a madarak és egyes gerinctelen fajok vizsgálata során is megállapításra kerültek ezek a karakterek, állatvédelmi szempontból nem lehet komolyabb tudományos kutatások nélkül kizárni a fájdalomokozás etikai vonatkozásai alól fajokat, vagy az állatvilág nagyobb rendszertani egységeit. Láttuk továbbá, hogy a jogszabályok sem feltétlen az állatok igényei szerinti körülményeket biztosítják, és az állatoknak mellékes az, hogy az emberek miként és hogyan gondolkodnak a fájdalomokozásról. A lényeg tehát, hogy tudományosan akkor lehetünk objektívek a fájdalomokozás mértékének, módjának meghatározásában, ha az alanyokra összpontosítunk, s ezzel biztosított megfelelő etikai hozzáállásunk is. Az állatjóllét hiányának következményei, többek között (Webster 1994, Broom 1986, 1999, Wemelsfelder 1999):

Természetesen ezek közül egyes mutatók csak bizonyos idő elteltével határozhatóak meg. Azt azonban fontos tudni, hogy azokban az esetekben ahol a fentiek közül egy vagy több indikátor is kimutatható, ott az állat egészségére, tartásának, gondozásának módjára azonnali figyelmet kell szentelni és az állat igényeinek megfelelően átalakítani. Ez vonatkozik számos negatív hatásra, ingerre, közöttük természetesen a fájdalomra is.

A fentiek tanulmányozásából tehát egyértelműen állítható, hogy a fájdalom kérdésköre az állatvédelem egyik igen fontos területe. Az állatok tartása, gondozása és a velük való bánásmód során figyelemmel kell kísérni a fájdalom okozásának módját, mértékét, hosszát, mivel az állat szempontjából az mellékes, hogy „felesleges”, vagy egy jó cél érdekében történő fájdalom okozásáról van szó. A fájdalom negatív és tudatos élmény, amit rendkívül nagy motivációval próbál meg minden egyed elkerülni, hatásait csökkenteni. Ugyanakkor stresszhatás, mely szenvedéshez (is) vezethet. Ezért kell az állatok igényei szerint a fájdalomcsillapítás mellett a fájdalom megelőzésének és elkerülésének módjaira rendkívül nagy hangsúlyt fektetni. A fájdalom és az állatvédelem közötti eredményes kapcsolat tehát azon múlik, milyen hamar tudja elérni azt a célt, hogy az állatok igényei és tartásmódja között végre következetes egység legyen.

Felhasznált irodalom:

Broom, D.M. 1986. Indicators of poor welfare. British Veterinary Journal 142: 524-525.

Broom, D.M. 1999. Animal Welfare: the concept of the issues. In Dolins, F.L., ed., Attitudes to Animals: Views in animal welfare, 129-143. Cambridge: Cambridge University Press.

McFarland, D. 1993. Animal Behaviour. England: Addison Wesley Longman Limited.

Young, R.J. 1999. The behavioural requirements of farm animals for psychological well-being and survival. In Dolins, F.L., ed., Attitudes to Animals: Views in animal welfare, 37-54. Cambridge: Cambridge University Press.

Webster, J. 1994. Animal Welfare: A cool eye towards Eden. Oxford: Blackwell Science.

Wemelsfeder, F. 1999. The problem of animal subjectivity and its consequences for the scientific measurement of animal suffering. In Dolins, F.L., ed., Attitudes to Animals: Views in animal welfare, 37-54. Cambridge : Cambridge University Press.