Állattenyésztés
A szarvasmarha állomány az 1980-as évek óta tartó
csökkenése tavaly tovább folytatódott. Az 1997. december 1-jei számbavétele szerint
az állomány 38 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban (7-8. táblázat). A tehénállomány egy év alatt 11 ezerrel
csökkent (13. ábra). Az elmúlt év egyenlege tehát 4
százalékos csökkenés az összes szarvasmarhát tekintve, míg 3 százalékos
visszaesés a tehénállománynál (14. ábra). A
kedvezőtlen állományváltozás annak ellenére következett be, hogy 1997-ben a
szarvasmarha tartás feltételei némileg javultak, kedvezően alakultak ugyanis a
takarmány és a vágómarha felvásárlási ár arányai. Ilyen rövid távon azonban az
állomány alakulását ezek a tényezők még nem befolyásolhatták (15. ábra).
A magyarországi sertésállomány 1997. végén nem érte el az
öt milliós nagyságot. Az állomány közel 360 ezerrel, mintegy 7 %-kal marad el az egy
évvel korábbi állománylétszámtól (7-8. táblázat).
Ennél is nagyobb mértékben csökkent az anyakocák száma. A megelőző év hasonló
időszakához viszonyítva 9 százalékkal, azaz 34 ezerrel kevesebbet, 345 ezer kocát
tartottak az országban (16-17. ábra).
Az állománynövelési támogatásnak köszönhetően jelentősen
megnövekedett az érdeklődés a juhtartás iránt. Ez kedvezően hatott az
állományszerkezet alakulására, bár az összlétszám még 2 százalékkal csökkent (7-8. táblázat). A gazdaságok többségében megkezdődött
az elöregedett anyajuh állomány megfiatalítása. Az ágazat eszközrendszere azonban
nem fejlődött a kívánatos mértékben, minimális volt a beruházás és nem javultak
a juhászatok minőségi és mennyiségi mutatói.
A hazai baromfiágazat figyelemre méltó szerepet tölt be
nemcsak az állattenyésztés, de a magyar mezőgazdasági termelés egészét tekintve
is. Az előző évhez hasonlítva az állomány számottevően, 12 %-kal nőtt (7-8. táblázat és 18. ábra).
A vágóbaromfi felvásárlás az 1996-os, 333 ezer tonnás bázishoz viszonyítva
1997-ben elérte a 356 ezer tonnát. Ez 7 százalékos javulást jelent. A világ
baromfitermeléséhez hasonló arányú termelésnövekedésre lehet számítani a
jövőben Magyarországon is. Ezt látszanak alátámasztani az 1997-es adatok, illetve az
1998-as előrejelzések is. Az ez évre vonatkozó becslések is töretlen növekedési
ütemmel, azaz 385 ezer tonna körüli felvásárlással számolnak. Az 1998. évre
vonatkozó optimista várakozásokat erősíti a világméretű növekedési trend
húzóereje mellett az is, hogy 1998-ban az ágazatnak adott támogatások
összességükben növekedni fognak (19. ábra).