önkéntes program a babati biokertben

A Babatvölgyi Biokertészeti Tanüzem fontos feladatának tekinti az egyetemi hallgatók képzése, az ökológiai termesztéstechnológiai kutatások, valamint a szántóföldi, kisparcellás és fóliás növénytermesztési tevékenység, illetve az ökológiai baromfitartás és biotojás előállítás mellett a lakossági szemléletformálást és ismeretterjesztést. Ennek jegyében rendszeresen érkeznek a kertbe óvodás és iskolás csoportok, valamint folyamatosan fogadják a Gödöllőről és környékéről érkező önkénteseket. Az ökológiai gazdálkodás minél szélesebb körben való megismertetése céljából idén augusztusban hétvégi önkéntes napot hirdetett a Biokert. A fél napos rendezvényen a résztvevők először a palántatűzdelés fogásait sajátították el, ezután növényápolási munkákat végeztek a sárgarépa ágyásokban, majd  tök, cukkini és uborka palántákat ültettek ki szakszerűen, ültetőgödrökbe. Az önkéntesek munkája a kertészetnek is segítséget jelent, mivel a biogazdálkodás élőmunka igénye jelentős. Az augusztus 15-én megrendezett önkéntes nap a nagy meleg ellenére 12 fő részvételével zajlott. A munkálatokat követően a kerti terményekből készült ebéddel vendégelték meg az önkénteseket a tanüzem dolgozói.  

A Biokert az ősz folyamán további hétvégi önkéntes napokat szervez. További információ és jelentkezés Csibi Júliánál, tel.: 06 30 596-8002, csibijulia@gaknet.hu

Kategória: 
Aktuális hírek
Felhívások
Szervezeti hírek
Futó projektek